2123

A Föld már nem létezik. Az emberek most egy Benope nevű bolygót akarnak elvenni az őslakóktól, a Kriptidektől.
Készen vagy arra, hogy megmentsd a bolygót, vagy hogy elfoglald az emberiségnek?
Döntsd el, s harcolj!


 
PortálPortál  HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | .
 

 Ma'alsinassi

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
Ma'alsinassi
Abyssion
Abyssion

Hozzászólások száma : 86
Hírnév : 3
Regisztrált : 2013. Nov. 04.
Kor : 23
Tartózkodási hely : Sopron

Karakterlap
Szint: 1
EXP:
350/500  (350/500)
Elem/Kaszt: Szél

TémanyitásTárgy: Ma'alsinassi   Szomb. 16 Nov. 2013, 13:22

Név: Ma'alsinassi (Nassi)

Alfaj: Sárkány

Nem: Hím

Elem: Szél

Frakció: Abyssion

Kor: 784



Kinézet:

Nassi a sárkányok azon csoportjától származik, mely a szörnyű büntetés elől a havas hegyvidékre menekültek. Külsején sok minden utal elődjeinek életmódváltására. Kis termetű, vékony testű, valamint kissé kutyára emlékeztető, rövid végtagjai vannak. A testét legnagyobb mértékben hosszú, fehér szőr borítja. A homlokától az orra hegyéig, valamint a nyakától a farka végéig erős, szürkéskék páncélréteg húzódik. A nyaktól farokig tartó rész két oldalán, egy keskeny sávban még fellelhető Nassi felmenőinek eredeti kültakarója, a sötétkék pikkelypáncél. A fején két hátraívelő, sötétszürke szarv található, alatta igen hosszú, és vékony fülek. A fejtetőn kezdődik egy hajszerű réteg, mely a gerinc vonalán haladva egyre sűrűbb, és keményebb lesz. A farok végére ez a réteg az előbb említett szürkéskék páncélnál is keményebb. A szárny fesztávolság ötször akkora, mint Nassi magassága, fél szárnyának felülete igen nagy, ugyanis a szárny egészen a farok végéig húzódik. A szárny membránjai kortól függően egyre világosabb árnyalatú szürke. Nassi tekintete, nyugodt, gyakran érdeklődő. Arcszerkezete barátságos, tekintete pozitivitást tükröz, viszont bizonyos helyzetben igen fenyegetően is tud nézni sötétzöld színű szemeivel.

Jellem:

Alapjában véve nyugodt jellemű, barátságos. Igen tehetséges, és kreatív. Kezdetben igen sok dolgot tanult, ám egy idő után elkezdte keresni a maga útját, így sok mindent félredobott. A repülés az egyik nagy erőssége, és imádja is. A Mágiában nem olyan tehetséges, de ha minden kötél szakad, azzal is tud bánni. Erős kritika hatására elbizonytalanodhat, amitől hajlamossá válik hibák elkövetésére. Elképesztően naiv és önzetlen, ha valaki szívességet kér tőle, amitől gyakran kerül nehéz helyzetbe. Sokszor megfogadja magának, hogy változtat ezen, de csak nem tudja betartani. Mindezek ellenére, az ellenséggel szemben nem hagyja magát megtéveszteni. Nagy megszállottja az emberi technológiának, és sok mindent megtenne, hogy tanulmányozhassa. Fajtársai ezt nem nézik jó szemmel, de ez nem akadály Ma’alsinassi számára. Lelkesedését még az sem törte le, hogy egyszer kis híján otthagyta a fogát egy emberi tábor közelében. Igencsak életvidám személyiség. Fajtája múltjának következményeivel nap, mint nap szembesül, de nem a múltnak él, hanem a jelennek. Nem engedi, hogy olyan események alapján bírálják el, amihez személy szerint semmi köze. Olykor igen felelőtlen, de rendre ügyesen kivágja magát a slamasztikából.

Előtörténet:

Eléggé ismert a történetek azok, melyek Sötétláng a sárkányoroszlánok elleni kegyetlen mészárlásairól szólnak. Vannak akik a múlton rágódnak, és már elvből elítélik a sárkányokat ezért. Családom azon generációja, mely ezt a korszakot megélte, már látta, hogy mi lesz a következmény, éppen ezért még az incidens előtt több családdal együtt elhagyták Eternia területét, és menedéket kerestek a messzi hegyekben. Kezdetben az élet igen nehéz volt az új környezetben. A hófödte részek, melyen őseim menedéket leltek nem dúskált élelemben. A táplálék szerzése igen nehéz feladatnak bizonyult, valamint rengeteget kellett érte utazni. A nagy hideg is gondot okozott.
Látva Lánghullám pusztító hadjáratának sikerét, sokan gondolták, hogy visszatérnek otthonukba. Páran meg is tették. Mire a háború a végére ért, már csak pár család maradt azok közül, akik akkor elhagyták Eterniát. A megmaradtak sikeresen alkalmazkodtak már a körülményekhez. A táplálékszerzés nehézsége rutinná vált, valamint a hideg sem okozott már gondot. Ahogy haladt az idő, az utódok egyre inkább olyan adottságokkal jöttek a világra, mely segíti őket a túlélésben. Új kültakarónk, a vastag, sűrű szőr, mely hatásosabb fegyver a hideg ellen, mint a pikkely. Az időseknél ez még egyáltalán nem volt jellemző, még szüleim is csak apró jegyekben hordozták a családunkra „jellemzővé váló”, fehér színű szőrzetet.
A háború utáni kegyetlen büntetés után, a hegységben lévő sárkányokat biztosították arról, hogy nem esik bántódásuk, mivel nem vettek részt a sárkányoroszlánok kiirtásában. A hírre szinte mindenki visszatért Eterniába, kivéve a még fiatalnak számító szüleimet, valamint a hozzánk nagyon közel álló családokat. Azok közül is csak a fiatalabbik nemzedék maradt ott. Sokat kellett várni, mire már lenyugodtak a kedélyek szerte az országban. Már én is ott voltam, mikor családom elindult, hogy új otthont keressen magának. Szüleim nem akartak visszamenni Eterniába, így egy teljesen új vidéket kezdtünk keresni.
Apám, Ma’alsonas igen nagy kalandor volt, így rengeteg helyet ismert. Ő volt a csapat vezetője. Nem tellett sok időbe, míg letelepedhettünk egy gyönyörűszép tisztáson, valamely település mellett. Az út igen hosszú volt, mivel gyalogosan kellett megtenni, a rengeteg, igen fiatal, és még röpképtelen sárkány miatt. Igen sok volt a poronty, köztük voltam én is. Alig vártam már, hogy megláthassam a világot. Bár a hófödte tájakon éltem meg azt a keveset az életemből, szívem az ismeretlen felé húzott. Okozhatta volna ezt a táj sivársága is, de én sosem gondoltam így. A havas vidékeken, mivel nekem a hideg meg sem kottyant, így az nem okozott gondot. Az életkörülmények sem tűntek nekem rossznak, mivel számomra az volt a megszokott.
A letelepedés igen nehezen ment. Gyorsan bár, de nehezen, mert nem sok helyen láttak minket szívesen. Az új otthon nagy nehézségekkel járt. A környezetváltozás kezdetben nem volt jó hatással a fiatal sárkányokra. Sokan nem bírták az új hőmérsékleti viszonyokat, és elindultak vissza a hegyekbe. Kezdetben nekem is voltak hasonló problémáim, de hamar leküzdöttem őket.
Az új élet kezdetben igen furcsa volt. Egyrészt sokkal kényelmesebb volt az egész. A szerepkörök is igencsak megváltoztak. Mivel nem kellett már fél napot repülni az élelemért, így a szüleink több időt tölthettek velünk.
„Számkivetett” életünkben nem igen volt lehetőség mindenféle tudományok tanulására, valamint frissen civilizált állapotunk sem tette ezt lehetővé. Szüleink próbálták átadni azt a tudásukat, ami volt. Számkivetett életük ellenére igen sokat tudtak a különböző tudományokról. Sokat közülük én is érdekesnek tartottam, és sokat értettem is, de nem gondoltam úgy, hogy valamelyiknek komolyabban hasznát veszem. Anyám, próbált vezetni a mágia irányába is, de csalódására nem voltam túl fogékony a témára.
Érdekes nevemet apámtól örököltem. Bár mindenki csak Nassinak szólított, tudtam, hogy igen ősi arisztokrata család vezethető vissza az apai ágamon, viszont Sötétláng miatt ennek már oda. Személy szerint ezt az egy dolgot megköszöntem volna neki, ugyanis, ahogy lassan cseperedtem fel, részt vehettem apám kis kalandjaiban, amik arisztokrata családban elképzelhetetlenek lettek volna. Talán a megszokás, de inkább egy életérzés ez. Apám még a letelepedés után is hatalmas utazásokra szánta el magát. Ennek célja már nem csupán a táplálékszerzés, hanem maga a kaland. Megmutatta számos titkos helyét, felfedeztünk számunkra ismeretlen területeket is. Mire elértem a négyszáztíz évet, már ismertem az egész vidéket, amíg csak a szemem ellátott.
Azonban egyszer egy közös vadászat során riválisok ütöttek a szüleinkre. A két család szülői rétegéből pusztán apám élte túl az incidenst, meg anyám, aki otthon volt velünk az idő alatt. Mivel apám súlyos sérüléseket szenvedett, és anyám nem tudta volna egyedül gondját viselni nekem, valamint árvává vált tizenkét „testvéremnek”, így mindannyiunkat visszaküldött Eterniába, egy magányos mesterhez. Hatalmas árai voltak anyámnak arra, hogy egy mester fogadott gondjaiba minket, de a küzdelme nem volt hiábavaló. Nagy nehezen, de sikeresen befogadott minket. Eosen mester komoly kezelésbe vett minket. Megtanított komolyan harcolni, valamint folytatta, amint anyám elkezdett. Eosen, mire megszokta új tanítványait, már kiismert minket annyira, hogy egyenként is foglalkozzon velünk. Többször ajánlotta figyelmembe a mágiát, valamint a tudományok gyakorlati felhasználásának jelentősségét, de ezek csak nem változtattak azon, aki voltam.
Teltek az évek, és egyre inkább felfedeztem a repülés élményét. Eosen szerint különösen jól bánok szárnyaimmal, s ez még komoly előnyöm lehet. A közös vadászatok, valamint a gyakorlatok kiváló csapatot hoztak össze belőlünk. Bár én egyke voltam a családomban, a többieket már testvéremnek tartottam, és ez visszafele is igaz volt. A családi hangulat azonban arra késztetett, hogy meglátogassam szüleimet a jó öreg tisztáson. Apám túlélte sérüléseit, de röpképtelenné vált, valamint egyik lába annyira roncsolódott, hogy képtelen volt több utazásra elindulni. Ez komoly lelki gondokat okozott neki. Anyám ment vadászni is helyette. A hegyvidéken egy ilyen helyzet halálos a sárkány számára. Apám úgy vélte, hogy tán jobb is lett volna, ha elpusztul, de végül is elfogadta sorsát.
Mikor elindultam volna vissza Eterniában, anyám óva intett, hogy még véletlenül se merészkedjek dél irányába, ugyanis fura dolgok történnek arrafelé. Azt mondták emberek tűntek fel a közelben. Nem tudtam megígérni anyámnak, hogy nem fogom szemügyre venni az embereket, de utam először Eterniába vezetett. Rögtön elkezdtem faggatni az öreg Eosent az emberekről. Hallottam már sokat a kriptideknél jóval gyengébb fizikummal rendelkező, ám az úgynevezett „technológia” segítségével veszélyes harcosokká váló lényekről. Ám az információkat nem tartottam kielégítőnek.
Kissé elfogultnak éreztem az emberek leírását, nem tudtam elképzelni, hogy egy faj minden egyes tagja olyan gonosz legyen, mint ahogy azt leírják nekünk. Ott volt a gonosz entitás, meg minden, de ez így akkor is túl abszurd számomra. Saját fajom történelméből kiindulva nem ítéltem el őket. Azonban komolyan tervbe vettem, hogy közelebbről megismerem ezt az érdekes fajt, azonban Eosen majdnem földhöz vágta magát, mikor meghallotta a tervemet. „Bolond, azt akarod, hogy megöljenek? Ostoba szörnyeknek tartanak minket.”
Testvéreimet kérdezve sem volt más a reakció. Fivéreim tömör gyűlöletet éreztek az emberek iránt. Egyedül Ravsigna a köztünk lévő legfiatalabb nőstény tartott volna velem. Mivel Eosen veszélyesnek látta tevékenykedésemet, így megtiltotta mindnyájunknak, hogy az emberek közelébe menjünk. Nem volt hát más választásom, mint titokban tartani a tervem kivitelezését. Szerencsére nem tudattam Eosennel, hogy szüleim környékén lehetnek az emberek, így családi látogatásra hivatkozva, megtettem egy kis kitérőt dél irányába. Ahogy a déli erdőkben egyre beljebb haladtam, úgy halt ki körülöttem az élet. Biztosra vehettem, hogy valami nagy dologgal találom szembe magamat, mert régen a déli erdő nyüzsgött kriptidekben.
Gyalogosan haladtam, óvatosan. Egyszer csak igen ismerős szagra lettem figyelmes. A szén égéséből előtörő tömény, büdös füst szagára. Nem volt idegen számomra ez, ugyanis az örökös tél világában is szenet égettünk a barlangok felmelegítésére. Mivel nyárias időjárás volt, nehezen tudtam elképzelni, hogy a szag pusztán melegítési célokat szolgáljon. Ahogy haladtam előre, hirtelen arra lettem figyelmes, hogy ritkul a fa állomány. Magam elé nézve észrevettem, hogy előttem már nincsenek is fák. Jobbra nézve láttam egy igen csúnya, szürke színű hatalmas valamit (épület), melynek tetejéből ömlött a tömény füst. Óvatosan, végig fedezékben maradva közelítettem meg a helyet. Egy nagy szikla fedezékéből láttam csak át, hogy az a hatalmas valami egy kráterben áll. Olyan monumentális környezeti pusztítást hajtottak végre a környéken, hogy azt rossz volt nézni. A szikla már elég közel volt ahhoz a valamihez, és hallottam, hogy valami borzalmas zaj szűrődik ki belőle. Az objektumot átlátszó, csillogó, valamint vékony fal vette körül, melynek tetején apró tüskék voltak. Tovább lopakodva még közelebb tudtam osonni ahhoz a kis falhoz. Újdonsült fedezékem egy nagyobb bokor, mely magányosan álldogált a kopár vidéken, a sziklák között.
Láttam két embert egymással szemben ülve egy asztalnál. Még sosem láttam azelőtt embert, de könnyedén felismertem őket, mivel igen hasonlóak voltak az elfekhez, és a törpökhöz. Ketten voltak, és igen furcsa gúnyákat viseltek. Egyiknek valamiféle fura dolog lógott ki a szájából. Olyan volt, mint a pipa. Az ember beleszívott, majd kifújta a vékony fehér füstöt. Azonban a pipától eltérően ez a dolog egy fehér, hosszúkás cső volt, aminek parázslott a vége. Mind a ketten apró, fehér színű papírlapokat tartottak a kezükben, melyekből néha-néha egyet letettek az előttük lévő csillogó fém asztalra.
Miközben ezt tették, beszélgettek, és jókat nevettek. Valamiféle versenyről volt szó, meg egy műholdról, vagy miről. Fogalmam sem volt arról, mi lehetett az a műhold, de valami tévéműsor kapcsán jött elő. Számomra az emberek igen furák voltak. A beszédjük felét nem értettem, a másik fele is vagy nőstény egyedekről, vagy rólunk, kriptidekről szólt. Eonos nem tévedett, valóban csak „rusnya, idétlen szörnyekként” emlegettek minket, de nem voltam sértődős típus. Beszélgettek egy darabig, majd megjelent egy harmadik ember. Teljesen más gúnyát hordott, mint a másik kettő. Az ő öltözéke valahogy sokkal komolyabbnak, elegánsabbnak tűnt.
- Jelentést kérek! – Szólalt meg hihetetlenül szigorú hangon.
Olyannyira nem számítottam rá, hogy véletlenül megmozdultam. Az elegáns ember szinte abban a pillanatban mozdult, és valami apró tárggyal rejtekhelyem felé mutatott, majd hatalmas csattanással kilőtt valamit egyenesen a bokorba. Szerencsére nem talált el, de teljesen lefagytam meglepetésemben, moccanni sem bírtam. Hideg szemmel méregették az emberek a bokrot, majd az egyik megszólalt.
- Biztosan csak egy ág volt, uram. – Erre a harmadik ember rájuk nézett, amitől a másik kettő azonnal felállt
- Megismétlem! Jelentést! – Szólt, ellentmondást nem tűrő hangon.
- Minden tiszta, uram! Egyetlen rondaság sem tolta ide a pofáját.
- Folytassák, amit csinálnak! Hamarosan jön a váltás. – Mondta a harmadik, majd elment.
- Kiráz a hideg ettől a pasastól. Jó, hogy a felettesünk, meg minden, de ez akkor is durva, szinte már félek tőle. – Mondta homlok ráncolva az egyik.
- Akkor már pályázhatunk is a magasabb veszélyességi pótlékra. De ha azt vesszük, már milliókat kellene kapnunk egy nap után is. – Viccelődött nevetve a másik.
Nem tudtam, hogy mi lehet az a veszélyességi pótlék, de arra rájöttem, hogy az a két ember valószínűleg katona, akik őrzik ezt a hatalmas valamit. Én is beleeshettem volna abba a téveszmébe, hogy az emberek nagyon egyszerűek. Viszont erre a harmadik alak rendre rácáfolt. Benne komolyabb személyiséget láttam, mint a két őrszemben. Bár jóval elvontabb volt, mint a másik kettő, reakcióideje, és veszélyhelyzeti nyugodtsága nagy harcos jellemre utal.
Megvártam a szóban fogó „váltást”, ami annyiból állt, hogy a két férfi helyére egy nő és egy másik férfi jött. Az a kettő, akik elmentek egész végig sült húsról beszéltek, amitől jócskán megéheztem. Jó ideje gubbasztottam már abban a bokorban, de nem adtam fel, mert az új őrszemek érdekesebb társaságnak bizonyultak. Az férfi, inkább gyermek lehetett. Legalábbis erre utalt az, hogy jócskán kisebb volt az előző őrszemeknél, valamint a nőnél, akivel együtt ült le az asztalhoz. Azt hogy kisebb, nem csak magasságra értettem. Az előző két katona igencsak erőteljesnek tűnt a fiúhoz képest.
A nőnél nem tudtam belőni, hogy fiatal lehet-e, vagy öregebb, mivel nem volt megfelelő összehasonlítási alapom. Viselkedése rutinos volt, ahogy körbetekintett a tájon, a fiúval ellentétben, látszott rajta, hogy már ismerős neki a hely. Megérte kivárni őket, mert beszélgetésük érdekes témával indult.
- George, igaz? – Kérdezte a nő. Kemény külseje ellenére hangja olyan volt, mint egy édesanya, aki gyermekét szólítja.
- Igen. – Válaszolt bizonytalanul fiú.
- Mond csak, honnan származol? – Kérdezte a nő, miközben a fiú szomorúan tekintett az égboltra.
- Kelet-Közép-Európa. – Mondta egyszerűen.
- Hiányzik? – Nézett rá a gyermekre a nő.
- Nem akartam eljönni otthonról, de nem okozhattam csalódást. – Mondta a gyerek.
- Mindent értek. – Szólt szomorúan a nő. - Tudod, mi csak az egyszerű bábok vagyunk, úgy mozgunk, ahogy odafent fütyülnek. – Váltott át haragosra. Látva, hogy fiút ez cseppet sem vidította fel témát váltott: - De hagyjuk is a politikát. Mesélj magadról! Ne kelljen minden egyes apró információt harapófogóval kihúzni belőled.
George nem szolgált sok információval. Inkább élete azon részéről motyogott egy keveset, melyben elindult a Föld nevű bolygóról. Megtudtam hát, hogy milyen bolygón élnek az emberek. Azt is, hogy hatalmas, úgynevezett űrhajóval mozognak a két bolygó között. A hajó kapcsán az elfek csónakjai jutottak eszembe. Egyáltalán nem tudtam elképzelni a vízi járműről, hogy azzal hogyan lehet a csillagok közt utazni. Azonban kezdett sötétedni, és a hatalmas objektum fénycsóvákat kezdett kilőni magából, melyek elkezdték pásztázni a környéket. Ez kissé váratlanul ért, és azonnal megeredtem vissza az erdőbe. Ezzel az volt a baj, hogy még nem volt annyira sötét, hogy az emberek ne vegyenek észre. Volt egy pillanat, amikor két rejtekhelyem közt véletlenül szembenéztem velük. Abban a pillanatban, mind a hárman lefagytunk. A nő ugyanúgy, mint akkor az a férfi az apró, hangos tárgy felé kapott. Abban a pillanatban megiramodtam az erdő felé, búvóhelyekkel nem foglalkozva. Nem tudtam, mire lehet képes az a valami, ha el is találnak vele, de nem is akartam kipróbálni. Még nem értem be a fák közé, mikor egyszer csak a gyerek hangját hallottam. Azt kiabálta: „Ne!”. Kissé meglepett a dolog, annyira, hogy pofára estem, miközben visszafordultam megnézni, hogy mi történik. Amit láttam elég érdekes volt.
A nő meglepődve célzott rám azzal a valamivel, miközben a gyerek halálsápadtan, lihegve kapkodja fejét köztem, és a nő között.
- Elmegy, nem látja? Nem kell megölnünk. – Mondta.
- Fiam! – Kezdett bele a nő. - Lehet, hogy még nem ugrott nekünk, de ez nem olyan mint az ember. Nem érdekli, hogy kiállsz mellette. Az első adandó alkalommal letépné a fejed.
- Akkor miért nem teszi meg? – Próbálkozott a fiú.
- Talán jobb is, ha nem tudjuk meg. – Szólt a nő, majd célzott fegyverével.
- Ne! – Hangzott el ismét a kiáltás, de ezúttal nem állította meg a nőt. Megint elcsattant a tárgy, és ismét célt vesztett a lövedék.
Időközben sikeresen elértem a fák menedékét, de még tisztán halottam a nő hangját. Elég ideges volt. „Az Isten verje meg! Idefigyelj!” Kezdett bele idegesen, de nem tudta folytatni. Hallottam még, mikor már nyugodtabban mondta: „Sokat kell még tanulnod.” Jobbnak láttam visszaindulni Eosenhez, Eterniába. Jól tettem, hogy gyorsan indultam meg, ugyanis. Az objektum igen hangos, magas hangszínű hangot kezdett el kibocsátani magából, valamint mozgásra is figyelmes lettem a környéken. Mivel igen jó repülő hírében álltam, és jobban ismertem a helyet, mint a saját mancsom, így úgy döntöttem, hogy a gyorsabb utat választom. Sokat repültem már éjszaka. Pillanatok alatt elhagytam az erdőt, Eterniáig tartó utam sem tartott sokáig.
Kellett egy kis idő, míg feldolgoztam az első találkozásomat az emberi fajjal. Azok alapján, amit tapasztaltam, érdemesnek láttam jobban megismerni őket. Bár mielőtt visszamerészkedtem volna ahhoz a valamihez, tanultam még egy kicsit. Tökéletesítettem specialitásaimat, valamint elsajátítottuk a tűzokádás mesterségét is. Bár Eosen elvileg nem sejtette, hogy meglátogattam az embereket, és azt végképp nem, hogy vissza is akarok menni, de mégis különleges figyelmet szánt rám. Egyes esetekben, még külön feladatokat is kaptam tőle. Ezt próbálta úgy tenni, hogy a többieknek ne nagyon tűnjön fel. Ez sikerült is neki, ám engem nem tévesztett meg.
- Olyan vagy, mint az apád! – Szólalt meg Eosen az egyik gyakorlat közben. – Jó barátom az öreg Soni.
- Szóval neki is van beceneve? – Mondtam vidáman. – Előttem mindig is tagadta.
- Utálta, ha valaki a becenevén szólította. Mond csak, emlékszel rám? – Váltott gyorsan témát
- Lassan négyszáz éve ismerjük egymást. – Mondtam furcsállva. –Hogy ne emlékeznék?
- Alig keltél még ki a tojásból, mikor visszaindultam a hegyekből. Már akkor sem számítottam fiatalnak, s lehet, hogy nem tud róla, sokáig én sem, de rengeteget tanultam apádtól. – Nem igazán értettem, mire akar kilyukadni. – Tudod, fiam mi mások vagyunk, mint a többi sárkány. Jóval kisebb termetünk miatt (mondta ezt úgy, hogy közel háromszor akkora volt, mint én) gyengébbnek is gondolnak minket. Én is így vélekedtem, aztán megismertem az apádat, aki kezdetben igen idegesített a folytonos kalandozásaival. Folyton veszélybe sodorta magát, és barátait, de mindig tudta, hogy mi a megoldás.
- Nem értem. – Picit érdekes volt számomra a téma.
- Kitanultam az apádon, hogy mi lesz belőled. – Foglalta össze röviden.
- Nem hiszem, hogy sorminta alapján meg lehetne engem határozni. – Mondtam kicsit sértődötten. Nem szerettem, ha sablonnak tekintik a semélyiségemet.
- Nem úgy értem. – Nevetett Eosen. - Csupán csak apád hibáin keresztül megvédhetlek téged az őrültségktől, amitől úgysem tudlak elvágni. Nassi, te nem csak méretben térsz el a többi sárkánytól, hanem egy vagy azon kevesek között, akik nem a múlt folyamatos marcangolásában tartják magukat fogva. Ezálltal az, amit ez társadalom adni tud neked kevés lesz. Folyton újdonságokra fogsz vágyni, de figyelmeztetlek, az emberektől sem fogod megkapni azt, amit remélsz.
- Honnan tudta? – Kérdeztem meglepődve. Olyannyira nem számítottam erre, hogy amit előtte mondott, szinte fel sem fogtam. Eosen csak a fejét ingatta hatalmas nyakán.
- Fiam, megvannak a biztos forrásaim. Egyet fogadj meg! Nem értek veled egyet abban, hogy az emberekhez osonj, mivel nagyon veszélyesek. Viszont nem szakíthatlak el tőle, mert a saját bőrödön kell megtapasztalnod, hogy milyen veszélyt rejt az, amit csinálsz. Arra kérlek, hogy Ravsignát még véletlen se vidd magaddal. Bárhogy könyörög majd neked, nem engedsz! Legszívesebben téged is eltiltanálak, csak már olyan öreg vagyok, tudom, hogy nem lennék rá képes.
- Esküszöm, hogy Ravsigna nem viszem el.
- Ajánlom is! – Nézett rám szúrós szemmel, majd folytattuk a gyakorlatot.
Sokat gondolkodtam Eosen szavain. Bár, ha úgy veszem engedélyt adott az emberek tanulmányozására, azért okozott némi lelkiismeret furdalást, mikor másodjára indultam útnak. Másodjára sokmindent megtudtam. Egyrészt az a hatalmas objektum egy ércfinomító. Nem tudom pontosan, hogy ez mit takar, de azt megtudtam, hogy az úgynevezett „gyár” egy igen régi alapokon nyugvó technológiára épül. Bár még mindig nem értettem semmit sem abból, amit mondtak, pár szimpatikus szót megjegyeztem magamnak. Ilyen volt például: a „reaktor”, a „számítógép”, a „transzformátor”. Egyikről sem tudtam, hogy mit jelent, de azt igen, hogy igen jól hangzó kifejezésnek tűntek. Többet tudtam a gyár közelében lenni másodjára, mint első alkalommal. Mikor már sötétedés felé járt az idő, elszántam magam, hogy visszalopakodom. Viszont majdnem visszafordultam, mikor következőket hallottam.
- Nem történik itt semmi! – Szólalt meg az aktuális őrszem.
- Na ja! – Válaszolt a másik. – Azóta a ronda kutyaszerű izé után, már azt hittem lesz valami érdekes is. Tudod ha legalább itt vagyunk, történhetne valami izgalmas is. – Ha nem hagyod abba történni is fog. Gondoltam magamban.
- Kutyaszerű izé? Nem egy szárnyas unikornis volt, vagy mi? – Unikornis?! Én, unikornis?! Ősi sárkánycsalád sarja, aki tiszta vérvonallal rendelkezik és büszke minden porcikájára? Mint mondtam nem vagyok sértődős, de ez sok volt. Nem sok hiányzott, hogy lángba borítsam az egész helyet, de csak sikerült fékeznem magam.
Bár ez a gonosz hasonlat igencsak rosszul esett, nem telt bele sok idő, és már ott is voltam megint. És újra, és újra, és újra. Három év alatt, közel ötszázszor látogattam meg finomítót. Rengeteg információt tudtam meg az emberekről.
Az emberi technológia igencsak ámulatba ejtett. Az apró dolgok, melyek kiegészítik az emberek képességeit. Képesek hatalmas távolságokról is beszélni egymással egy bizonyos rádió használatával. Kiderült, hogy a számítógép gyűjtőfogalma mindennek, ami képes mesterségesen tenni valamit. Vagy beleépítik egy testbe, amely azután, mintha életre kelt volna. Valamint a legtöbb variációban egy bizonyos képernyőn keresztül jelenít meg dolgokat.
Sok időmbe telt, de felfedeztem egy titkos üreget, ahonnan be tudtam jutni az ércfinomító belsejébe. A technológiáról szerzett ismereteim zöme ennek az üregnek volt köszönhető. Elsőre igen furcsálltam, minden egyes szerkentyűt, melyet az emberek használtak. Azonban az idővel egyre megszokottabbá vált. Egyre inkább beleszoktam a tárgyak elnevezésébe, valamint a felhasználásukra. De valahogy még mindig kevés volt számomra.
Egyik nap úgy döntöttem, hogy tovább megyek. Addig csak az üreg végéig mentem el, mikor először merészkedtem beljebb, értékes információk birtokába jutottam. Szorosan a fal mellett, hatalmas dobozok közt osonva jutottam el egy olyan részre, ahol egy nyitott ajtó mögött rengeteg emberre lettem figyelmes. Az emberek körül telis tele volt minden fegyverrel. Az apró változattól egészen a gigászi méretűekig. Szerencsémre pont egy oktatásba csöppentem bele. Ahogy elnéztem az embercsoportot, láttam, hogy egy ember kivételével, mind olyan idősek, mint az első alkalommal látott George.
Az az egy kivétel már erősen korosodó férfinak nézett ki. Sorra vette le a falról a különböző fegyvereket, és elmondott róluk mindent. A különböző fegyverek nevét nem jegyeztem meg, de megtudtam, hogy több kategóriájuk van a lőfegyvereknek. Az az egészen kicsi, amivel már többször szembe találtam magam, az a pisztoly. Kevés golyónak nevezett tárgy fér bele, és kicsi tűzereje. Ennél jóval nagyobb a puska, melynek több változata is van. A lőfegyvereknek volt olyan kategóriája, mely az elmondás alapján félelmetes fegyvernek bizonyult, valamint melyek nem golyóval, hanem bizonyos lézerlövedékkel. Róluk nem tudtam meg információt, ugyanis felfedeztek. George ált előttem. Bár három év alatt sokat változott, ugyanaz a cingár forma volt rá jellemző. Nem akartam megtámadni, mert látszatra ő sem akart engem. Habozásom úgy tűnt helyénvaló volt, ugyanis George rögtön másfelé nézett, és csak lopva tekintett rám. Látszott rajta, hogy nagyon elgondolkozik valamin.
Én meg sem moccantam, igazából azt sem tudtam, mihez kezdjek. Bízni akartam az emberben. Egy darabig álltunk, és néztünk egymásra, majd a fiú kiáltott: „Behatoló!”. Azonnal megszólalt a riasztó, de vele együtt én is megiramodtam vissza az üreg irányába. Az emberek egy csoportja azonban utamat állta. Kénytelen voltam rájuk rontani. Erősebbek voltak, mint gondoltam. Két tucat ember elég volt hozzá, hogy egy rövid időre puszta kézzel visszatartsanak. Mikor sikerült átverekednem magam rajtuk, elértem az üreget. Mikor bemásztam, szúró érzést éreztem az oldalamban, és egyre gyengébbnek éreztem magam. Minden erőmet összeszedve futottam végig az üregen, ki a szabadba.
Amint kiértem, hallottam az emberek harsány kiabálását. Megijedtem, mikor egyre tompábbnak hallottam. Azonnal szárnyra próbáltam kelni, ám már túl gyenge voltam hozzá. Nagyon megijedtem, főleg, hogy a frissen megismert fegyverek lövedékei csapódtak be körülöttem a földbe. A lábaim és a szemem még jó formában voltak, így gyorsan bevetettem magam a fák közé, és szaladtam, amilyen gyorsan csak tudtam. Mivel ismertem a helyet, tudtam, hogy a közelben van egy nagyobb üreg, melybe éppen csak beférek, és könnyen álcázható az avarral.
Rettegtem attól, hogy célt tévesztek. Az első komoly veszélyhelyzet volt az életemben, így aggódtam, hogy érzékeim megbízhatóak-e. Szerencsére megbízhatónak minősültek, és megtaláltam a szóban forgó helyet. Éppen csak rendezni tudtam az álcát, mire minden tagom teljesen elernyedt. Még hallottam foszlányokban, hogy mi zajlik körülöttem.
A következő pillanatban már a falevelek közt áttörő, erős napfény volt, amire felfigyeltem. Ott voltam az üregben, érzetre épen, és egészségesen. Kicsit zsibbadtak voltam a tagjaim, de mindet éreztem, és egyik mozgatása sem okozott fájdalmat. Nehezen, de összeszedtem magam annyira, hogy kinézzek az üregből. Minden teljesen nyugodt volt. Kimásztam szépen lassan, és megnyújtottam tagjaimat. Óvatosan indultam meg, ugyanis hallottam róla, hogy az emberek hajlamosak csapdákat elhelyezni ott, ahol vadat akarnak ejteni. Olyan csapdákról hallottam, mely az áldozat végtagját roncsolja össze, miközben egy erős lánccal fogva is tart. Egy ideig nem akartam a finomító közelébe merészkedni. Túl sűrűn voltak a fák, ahhoz, hogy elrepüljek köztük, ezért tehát nagyon óvatosan indultam hát kifele az erdőből. Már majdnem besötétedett, mire kiértem a rengetegből, és szárnyra kapva elindulhassak hazafelé.
Menet közben igen rossz érzésem támadt. Mire visszaértem Eosenhez, már biztos voltam benne, hogy baj van. A mester igen idegesen jött felém.
- Hol voltál, te Istenverte! – Esett nekem. – Azt hittük, hogy már nem látunk viszont.
- Miért? – Gondolkodtam el. – Mikor mentem el?
- Majdnem egy hete. – Mondta idegesen Eosen.
- Sajnálom! – Mondtam lesütött fejjel.
- A húgod hol van? – Kérdezte ugyan azzal a haragos hanggal.
- Ravsigna? – Kérdeztem rémülten.
- Elindult utánad, hogy megkeressen. – Mondta lemondóan a mester. – Túl későn kaptam észbe. Nassi!
Próbált utánam kiáltani, de már messze jártam. Gyorsabban repültem, mint addig bármikor. A déli erdő felett sem lassítottam, méterekkel a finomító előtt szálltam le, és szinte gondolkodás nélkül vetettem át magam a szöges kerítésen. Addigra már javában szólt a riasztó, de én nem törődtem vele. Aki ember kijött, mind nekik vetettem magam. Nem bírtak velem, csak törtem előre, szinte vakon. Egy pillanatra azonban elgondolkodtam rajta hogyan tovább, és ez végzetesnek bizonyult.
Hatalmas ütés érte az oldalam, és csak annyit észleltem, hogy repülök a kerítés felé. Mikor nagy nehezen feláltam, észrevettem, hogy nem vagyok képes felszállni, ugyanis hihetetlen fájdalom áradt a jobb szárnyamból. Hatalmas fém testeket láttam közelíteni felém. Végső lendülettel megpróbáltam nekik ugrani, de a hatás egy újjabb ütés, és repülés volt. A becsapódás közben az eszméletemet is elvesztettem.
Mikor magamhoz tértem, elég sötét volt. Csak igen kevés fény szóródott be néhány aprónak mondható lyukon. Ahogy körbenéztem, láttam, hogy valami emberi építményben lehetek. Legalábbis a sok doboz, a sima, teljesen szabályos függőleges falak, és a további berendezések alapján. Megpróbáltam felálni, de elsőre nem sikerült. Igen sok fájó tagom volt, de tudtam, hogy nem súlyosak. Voltak már komolyabb fájdalmaim is. Megpróbáltam mozgatni fájó szárnyamat, de rémülten kellett tapasztalnom, hogy szinte alig bírtam megmozdítani. Ilyen viszont még nem történt velem azelőtt. Szárnyaim még sosem sérültek meg, így nem tudtam, hogy mi számít komolynak. Fogalmam sem volt arról, hogy milyen helyzetbe kerülhettem, de jobbnak láttam eltűnni.
Másodjára már sikerült felállni, el is indultam volna, ám valami visszatartott. Egy erős lánc volt a nyakam köré tekerve, és rögzítve valamihez falra. Akárhogyan próbálkoztam, nem sikerült eltépnem, vagy kárt tennem benne. Nagyon megijedtem. Hirtelen lépéseket hallottam, melyeknek hangját felhangosította a visszhang. Ahogy közelebb ért a hang, felkészültem a támadásra.
George volt az, az ujját a szája előtt tartva, pisszegve közelített, közben azt suttogta: „Nyugi, nyugi!” Kezdetben neki akartam ugrani, de a lábaimból kisugárzó fájdalom miatt, inkább csak hátráltam.
- Ne félj! Nincs semmi gáz. – Mondta nyugodtan, miközben folyamatosan közelített felém.
- Nem félek én, csak gyere még közelebb. – Gondoltam, de ezt csak egy mély morgással fejeztem ki.
- Még mindig haragszol a múltkoriért? – Kérdezte homlok ráncolva a fiú. Kicsit meglepődtem rajta, ezt a fiú is észlelte. – Nézd, nyugodj, meg, és akkor nem lesz szükség arra. – Ujjával láncra mutatott.
Válaszul meg sem moccantam. George lassan közelített, és valahogy sikerült neki eltávolítani a nyakamról a láncot. Amint ez megtörtént rögtön megiramodtam volna, ám pofára esés lett a vége. Úgy tűnt kissé alábecsültem sérüléseimet. George a jelenetet látva, valamint az azzal járó hang hatására ijedten a fejéhez kapott.
- Óvatosan, még lebukunk. - Sziszegte. - Nagy szerencséd, hogy el tudtalak rejteni a raktárban. Ha nem itt lenne álandó munkám, már a tudósok boncolnák a hulládat, mint a hozzád hasonló teremtményeket. – Látszott rajta, hogy elborzad. Bármi is az a boncolás, nem lehet szép látvány. Én csak kérdőn néztem rá. – Te amolyan sárkányféleség vagy nem? - Kérdezte érdeklődve. - Meglepő volt ez számomra, ugyanis a „kutyaszerű izénél” jobb jellemzést még nem kaptam embertől. – Szerencsére nem sérültél meg nagyon. Egy tagod sem törött el, de mindenképp pihenned kell, mert sok vért vesztettél. Na keresek neked valamit, amiből ihatsz vizet.
Ahogy körbenéztem a testem, valóban sok helyen kötés törte meg a fehér bundát. Ez volt a nagy hátulütője a pikkelyes kültakaró leváltásának. Még szerencse, hogy fontosabb részeket még mindig kemény páncél védi. Amint kellőképpen kitapasztaltam testem állapotát, figyelmembe vettem az embergyereket. Észre kellett vennem, hogy annak ellenére, amit kezdetben tapasztaltam, George egy igen beszédes ember.
- Nem tudom, hogy tudsz-e beszélni. – Nézett rám kérdőn. Tartottam magam a hallgatáshoz, így nem szólaltam meg. – Biztosan érted, amit mondok. – Mondta mosolyogva. Igen érdekes volt azt a vékony embergyereket mosolyogni látni. – Látom szemeden. Ne haragudj a hasonlatért, de nekem van otthon egy kutyám. Nagyon okos jószág, ő szokott így nézni. Na itt egy jó nagy edény, ebbe töltök vizet, az elég lesz talán, amíg legközelebb jövök. Próbálok neked csempészni valami ételt is. Ez egy ócskás raktár. Én dolgozom itt, és csak én szoktam bejárni. Be is zárom az ajtót, de ha véletlen bejönne valaki, rejtőzz el. – Azzal töltött vizet, és ki is ment.
Egy jó ideig nem tudtam felfogni történteket. Ennyire nyitott beszélgetőpartnerem még sosem volt, főleg, hogy egyirányú volt a kommunikáció. Azon is meglepődtem, hogy milyen jól kezelte a helyzetet. Az első találkozásnál, szinte megtámadtam, a végére meg már majdnem szimpatikusnak tartottam. Nem gondolkodtam sokat, ugyanis igen hamar elálmosodtam. Tudtam, hogy sérüléseimet ki kell pihennem, így meg sem próbáltam visszafogni. Kerestem valahol egy kényelmes búvóhelyet, és már rám is jött az álom.
Másnap mire George visszatért már javában fenn voltam. Nem bírtam nyugton maradni, ugyanis már kopogott a szemem az éhségtől. George valami szerkezetet tolt maga mögött, ami tele volt rakva valamikkel, amikből áradt az étel illata.
- Nem hiszem, hogy ehhez lennél szokva, de a semminél jobb. Lejárt szavatosságú hús, és egyéb ételek. Legtöbbjük mesterséges, remélem, azért ízleni fog.
Még végig sem mondta, de már vetettem is rá magamat a szerkezetre. „A csomagolás” hallottam George hangját, de nem foglalkoztam vele. Olyan éhes voltam, hogy minden ellenőrzés nélkül estem a kajának. Nem telt bele sok idő, és már nem volt belőle semmi. Bár rengeteg íz keveredett számban, végtére is kellemes volt az összhatás.
- Váó! – Ezt a szót nem ismertem. – Te aztán gyors vagy! Amúgy a neved Nassi? – A kérdés kizökkentett az étkezés utóhatásából. Ez látható is volt. – Látom, igen. Azt hittem, de nem vágom, hogy mi van. – Nem értettem, mit akar elvágni, de azt sem, hogy mit akar kifejteni. – Mostanában, talán egy-két nappal ezelőtt járt itt egy hozzád nagyon hasonló teremtmény. Meg kell hagynom, nem volt olyan ügyes, mint te. Szinte egyből kiszúrtam a fák között, szerencse, hogy a többiek nem. Ha Wing ezredes észrevette volna, valószínűleg már nem élne. – Tudtam, hogy az a hozzám hasonló teremtmény az Ravsigna akart lenni. Mikor a fiú megemlítette nevét, szinte kiugrott a szívem a helyéről. – Jól van. – Nem is kellett mondanom semmit, hisz az ember mindent kifürkészik. – Mondd csak, miért jöttök ide folyton? Más élőlény nem jár erre csak ti ketten. A kisebbik sárkányt épp, hogy csak el tudtam terelgetni, de te eddig mindig visszajöttél. Érdekes fickók vagytok az biztos. Mondjuk, két hónappal ezelőtt még azt sem hittem el, hogy egyáltalán létezhet hozzád hasonló lény. Tényleg! Tüzet okádni azt tudsz? Amióta ide értünk, ez jár a fejemben. – Egy rövid bemutatóval szemléltettem a választ. – Azta! Nem semmi. – A fiú elgondolkodott. – Maradj itt! Nem mintha bárhová mehetnél, de azért…
Igen csak komoly élmény a beszélgetés George-al. Elképesztően sokat beszél az biztos. Bár néha elkalandozik, látszik rajta, hogy érti a dolgát, tekintve, hogy megmentett. Hamarosan visszatért egy nagy rakás fehér lappal a kezében.
- Tudod nagy hacker vagyok. – Mondta mosolyogva. Arcomat látva folytatta is rögtön. – Nem mintha tudnád mi az, de egy számítógép nevű dolog segítségével bármilyen információt megtudhatok. Na lássuk csak. Itt is van! Benope, ez a bolygó neve, ha jól sejtem. A vezető egy bizonyos Silas. Nem nagyon hallottam még erről az emberről, de mindenki retteg tőle. – Hangja alapján George nem. – Cél, hogy Nivaniumot szerezzünk katonai célokra, majd – Itt lassított. Látszólag nem készült fel azokra sorokra, amiket olvasni készült. – Benope megszállása, valamint a kriptidek szisztematikus kiirtása. – Szóval igaz! Gondoltam magamban. Nem hittem, hogy az emberek megjelenésének valóban ez volna a célja, de ha már így van, abból hatalmas háború lesz. – Ezt nem hagyhatom annyiban. – Nézett körbe George, mintha csak fegyvert keresne Silas ellen. – Na jó! – Mondta határozottan. Az egyetlen előnyünk az, hogy nálunk a technológia, ami idegen a számotokra. Ha sikerülne… - Itt elkezdett fel-alá járkálni. - Ha sikerülne átadni neked minél többet a hadi technológiánkról, úgy veszne a meglepetés ereje. Valószínűleg ezt a katonai vezetés is belátná, és visszavonulnánk. De! Ehhez az kell, hogy mindenki tudjon a technológiánkról. Furcsa ez, mert kicsit, mintha a sajátjaimat árulnám el, de igazából én meg óvni őket, és titeket egy katasztrófától.
Amint ezt elmondta el is szaladt. Hatalmas kő esett le a szívemről. Ha Ravsignát nem kapták el, valószínűleg rendben visszaért Eosenhez. Nem voltam azonban teljesen nyugodt. Nem tudom, mit tesznek szegény gyerekkel, ha rájönnek, hogy Kriptideknek segédkezett.
- Tessék! Itt van minden, amit a hadi technológiáról tudni kell. Ezek sajnos csak alap dolgok, így mégsem. A titkos fejlesztésekhez nem fértem hozzá, de remélem ennyi is elég lesz. – Azzal ledobta elém a lapokat. Nézegettem, bár értettem, amit George mondott, az érdekes formájú betűkkel írt szövegeket nem tudtam elolvasni, így csak néztem értetlenül. – Hú! - Sóhajtott George - nem lesz könnyű dolgom.
Nem tudta már elkezdeni, mivel dologra kellett mennie. Megígérte nekem, hogy minden nap szán rám fél órát, nem beleszámítva ebbe az étel, és víz kérdését. Ahogy teltek-múltak a napok, egyre jobban lettem fizikailag is, meg a technológiáról is egyre többet tudtam meg. Jóval könnyebb volt úgy, hogy valaki segített benne. Eltelt egy kis idő, és már a robotok felépítését tárgyaltuk.
Már eltelhetett másfél hét, mikor egy teljesen nyugodt kezdetű napon egyszer csak dörömböltek a raktár rozsdás acélajtaján. Gyorsan el is bújtam. George is elrejtett minden nyomot. Azonban csak akkor kezdtük érezni szagban az ott töltött pár hetemet. Szerencsére nem volt kiugró a hatalmas raktár többi bűze között.
A kopogtatás másodjára olyan intenzitással történt, hogy betört a ajtó. Gyors, ütemes lépéseket hallottam. George úgy csinált, mintha csak megkezdett munkáját folytatná. Hirtelen megjelent a lépések hangjának gazdája. Wing ezredes volt az, a komplexum katonai vezetője, az elegáns külsejű ember. Egyetlen mozdulattal a falhoz vágta a jóval kisebb Georgeot.
- Hol van az a dög? – Kérdezte teljes komolysággal.
- Miről beszél? – Kérdezte meglepetten a fiú.
- Na ne szórakozz velem! – Üvöltötte, majd ököllel fiú arcába bokszolt. Erre George ájultan, vérző orral bukott a földre. Majdnem közbeléptem, de megjelent még két alak, hatalmas félautomata géppuskákkal a kezükben. - Keressétek meg! Szólt oda nekik. Legközelebb már csak kitömve akarom látni.
- Értettük.
- Két percet kapnak.
Az ezredes kiviharzott a bejárathoz. A két katona, elkezdte felborítani az összes ládát. Fizikai fölényben voltam, azonban mégsem tartottam jó ötletnek, hogy felfedjem magam. Gépfegyvereik veszélyes fegyver számomra, valamint volt egy olyan sejtésem, hogy robotok is vannak a közelben.
Gyorsan megnéztem mekkora az ajtó nyílása, majd próbálgattam szárnyamat. Még Georgeal együtt is elég helyem lesz ahhoz, hogy kijussak. Nem volt más hátra, mint elterelni a katonák figyelmét. Ez igen könnyen ment, ugyanis csak dobálnom kellett hozzá valamit a raktár másik felébe. A katonák rögtön elfutottak arra. Kihasználtam, miszerint az emberek ostobáknak tartják a Kriptideket. Villámgyorsan Georgehoz futottam, ám az utolsó pillanatban az utamat állta a nő, akit szintén az első napomon láttam.
- Hagyd békén! – Ordított dühösen. - Tűnj el, vagy agyonlőlek. - Gépfegyverét rám tartotta, ujja a ravaszon volt.
Hallottam, amint a két katona rohan vissza, valamint a bejárat felől is hallani véltem valamit, így nem haboztam. Legnagyobb lendülettel kilőttem a bejárat irányába, majd hatalmas sebességgel, behúzott szárnyakkal, ki a szabadba. Amint kiértem, elvakított a napfény. Hozzászokott a szemem neonlámpákhoz, valamint a nélkülük lévő félhomályra. Lövéseket hallottam magam mögött, így nem állhattam meg. Vakon kellett haladnom, de ennek ellenére sem kapott telibe egyik golyó sem. Sikerült jól bekalibrálni a magasságot, így egyetlen fába sem akadtam bele.
Nem kellett sokat várni, és már láttam is eleget, ahhoz, hogy el tudjam magam koordinálni. Nem sokkal aztán repülő szerkezeteket láttam velem egy síkban. Tudtam, elég egy jó célzás, és vége a játéknak, így az első adandó alkalommal behúztam szárnyaimat, és a fák közé vetettem magam. Lábaimon még érződtek sérülések, de nem akadályoztak a mozgásba. Gyorsan elértem ismét az üreget, és elrejtőztem sikeresen.
Telt múlt az idő. Közben végig Georgeon járt az eszem. A nő valószínűleg csak meg akarta védeni, de lehet, hogy a halálos ítéletét írta alá. Mikor kitisztult minden, úgy jöttem elő, hogy bármi is legyen, elhozom onnan a fiút. Közelebb érve a finomítóhoz azonban láttam, hogy egyre sűrűbben raktak ki egyre komolyabb csapdákat. Mire látótávba került az épület, nagyon meglepődtem. Szinte egy egész hadsereg állt a finomító körül. Biztos távolból figyeltem az eseményeket. Rengeteg ember nagy kocsikról pakoltak le hatalmas dobozokat, közben az előtérben Wing ezredes, valamint egy másik elegánsabb fazon beszélgetett. Ránézésre látni lehetett, hogy Wing nem a szokásos komorsággal beszél a másikhoz. Szinte látni lehetett az arcán a félelmet.
Bármennyire is akartam, fel kellett hagynom George megmentésével. Szomorúan osontam visszafelé. Mire elhagytam az erdőt, tudtam, hogy a finomítóhoz többet nem mehetek vissza, azonban tudtam, hogy nem ez volt az utolsó kalandom az emberekkel.
Visszatérve Eosenhez örömmel láttam, hogy Ravsigna épségben visszatért. Eosen nagyon dühös volt rám, olyannyira, hogy még hozzám se szólt. Bár testvéreim körbeugráltak, és gratuláltak visszatértemhez, mégse tudtam átvenni a hangulatukat. Eltelt egy kis idő, de nem tudtam nem gondolni az emberi finomítóra. Abban a másfél hétben rengeteg falu elpusztításáról, és rengeteg kriptid megöléséről olvasott nekem a fiú. Mire sikerült megbékíteni Eosent, segített nekem abban, hogy szüleimet, valamint közeli falu népességét valamilyen biztonságosabb helyre tereljük. Tudtam, hogy ez csak fél megoldás, hisz bolygó leigázásának tervét nem fogja megakadályozni egy-két napnyi járással több út.
Viszont időt nyerhetünk, ugyanis kellőképp fel kell készülnünk az elkerülhetetlenre. Hamarosan hatalmas háború fog kitörni az emberek és a kriptidek között, amit nem pusztán a nyers erő fog eldönteni…
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://colorsibw.com
avatar
Napkelte
Isten
Isten

Hozzászólások száma : 328
Hírnév : 2
Regisztrált : 2013. Jun. 04.
Kor : 27
Tartózkodási hely : Valahol

Karakterlap
Szint: ???
EXP:
0/0  (0/0)
Elem/Kaszt: Fény

TémanyitásTárgy: Re: Ma'alsinassi   Szomb. 16 Nov. 2013, 14:07

Kedves Nassi!

Szép, igen csak hosszú előtörténet,  így ezennel az oldal eddigi rekordját döntötted meg, valamint ELFOGADOM! Megbeszéltük ugye, hogy te megpályázod a képességedet, annyi a kikötésem hozzá, hogy a pályázat szabályai alapján pályázd majd meg.

Első pont, hogy pontozd karakteredet. Minden Karakter 10 pontot kap, a random.org által készített egyedi statalapra, ami a te esetedben:

Élet: 2
Erő/Célzás: 3/3
Kezelés: 1
Állóképesség: 2
Gyorsaság: 3
Spec. Képesség: 3

Ne csüggedj, ha nem olyan, amit te szerettél, hiszen minden szintlépésnél kapsz 5 pontot.

Ezen kívül kapsz kezdő felszerelést is (ezeket a nyakadon lévő bőrövbe teheted be mágiával):
1x Rubint (+1 Kezelés)
1x Kopott Napkristály (+2 Varázspajzs)

Kezdő vagyonod pedig 70 Szféra.

Itt megcsinálhatod az adatlapodat.

_________________
"LIDÉRCÉJ, ELÉG LEGYEN! Azzal nem oldunk meg semmit sem, ha az Emberek szintjére süllyedünk, és lemészároljuk őket ész nélkül, mint ahogy ők minket!"

Vendégek ide tehetik az oldaluk bannerét, cserében tegyék ki az ő oldalukra a miénket.

Színkód: #CC9933


A hozzászólást Napkelte összesen 1 alkalommal szerkesztette, legutóbb Hétf. 18 Nov. 2013, 15:51-kor.
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://mystery-world.hungarianforum.net
avatar
Lánghullám
Isten
Isten

Hozzászólások száma : 34
Hírnév : 0
Regisztrált : 2013. Jun. 29.

Karakterlap
Szint: ???
EXP:
0/0  (0/0)
Elem/Kaszt: Tűz

TémanyitásTárgy: Re: Ma'alsinassi   Szomb. 16 Nov. 2013, 20:05

Üdv!
Napkelte, már megint elfelejtetted, hogy a sárkánykarik esetében két admini engedély kell a sárkányok erős típusai miatt. Nos, ez egy szép, hosszú, ígéretes előtörténet volt, legalábbis én legjobban a történelmi részét élveztem ennek. Azonban egyetlen hibát találtam benne: A párbeszéd utáni mondatok nem nagy betűvel kezdődnek.

- Miről beszél? – Kérdezte meglepetten a fiú.

Így kell helyesen írni:

- Miről beszél? – kérdezte meglepetten a fiú.

Erre az egy apróságra figyelj oda legközelebb! Emellett én is elfogadom az előtörténetet. Most már hivatalosan is "megcsinálhatod" adatlapodat! Smile

_________________
Istenek vagyunk! Az a dolgunk, hogy példát mutassunk és népünket megvédjük mindazoktól, akik ártanak! És amely emberek és árulók bántalmazzák vagy gyilkolják a népem, szenvedjék meg ugyanazt a sorsot... ÉGJENEK EL A TŰZ HARAGJÁBAN!!
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése

Ajánlott tartalom



TémanyitásTárgy: Re: Ma'alsinassi   

Vissza az elejére Go down
 

Ma'alsinassi

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Mystery World Szerepjáték :: Adatbázis :: Előtörténetek :: Elfogadott előtörténetek-