2123

A Föld már nem létezik. Az emberek most egy Benope nevű bolygót akarnak elvenni az őslakóktól, a Kriptidektől.
Készen vagy arra, hogy megmentsd a bolygót, vagy hogy elfoglald az emberiségnek?
Döntsd el, s harcolj!


 
PortálPortál  HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | .
 

 Nagoyaka Kiyoshi

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
Nagoyaka Kiyoshi
Abyssion
Abyssion

Hozzászólások száma : 10
Hírnév : 0
Regisztrált : 2013. Oct. 28.

Karakterlap
Szint: 1
EXP:
130/500  (130/500)
Elem/Kaszt: Mesterlövész

TémanyitásTárgy: Nagoyaka Kiyoshi   Szer. 04 Dec. 2013, 18:06

Név: Nagoyaka Kiyoshi

Származás: Japán
Nem: Férfi
Kaszt: Mesterlövész
Frakció: Abyssion
Kor: 22

Kinézet: Magas, 185cm magas, csont sovány. Bőre sima és fakó, haja vörös és hosszú, szemei kékek. Öltözete fekete, ami a csizmájából, a nadrágjából, pólójából és kabátkájából áll.

Jellem: Elég bonyolult egyéniség, szinte lehetetlenség teljesen megérteni. Szülei halála igazából megrázta, amiatt kattant be teljesen, kezdte el utálni az embereket. Utálja ha hazudnak neki, csak az őszinteséget tűri, az egyik ami végzetesen feltudja húzni, az bizony az, ha nem az igazat mondják neki. Alapból eléggé visszahúzódó, jobban szeret egyedül dolgozni, ha társulnia kell egy bolond és önző emberrel, akkor az már kicsit nyomasztó neki. A kriptideket megszeretné védeni, mivel úgy gondolja, ők még nem tettek semmit rosszat, van joguk az élethez, az emberekkel ellentétben.

Képességek
Később megpályázom.

Előtörténet

- Jól van drágám, mindjárt jövünk, te addig maradj itt! – mondták, de vissza nem jöttek.
Hazudtak.
Megrendezték a saját halálukat, csak hogy én szenvedjek. Utáltak engem, megszültek, aztán eldobtak. Még ma is emlékszem arra napra. Nyár utolsó hónapában lehetett, a Nap vígan sütött, hamis boldogságot próbált költöztetni a gyenge emberekbe. Épp anyámmal és apámmal játszottam, majd kimentek a konyhába. Azt mondták egy perc, aztán jönnek. De nem tették. Hazudtak! Kíváncsian léptem be a konyhába, ahol szüleimet láttam, vérbe fagyva, fölöttük két férfi állt, érzéketlen tekintettel. Térdre borultam, sírni kezdtem, akkor még sajnáltam őket. Csak évekkel utána jöttem rá: direkt csinálták. Direkt maradtak kint sokáig, direkt várták, hogy bemenjek, direkt ölették magukat, mindent direkt csináltak, csak hogy szenvedjek! Azután egy árvaházba kerültem, mindennap legalább öt pszihológus jött be hozzám, próbált valamit kiszedni belőlem. Felidézni azokat a friss emlékeket, kínozni vele, tévhitre téríteni! Hónapokon keresztül próbálkoztak, viszont nem jártak sikerrel. Egy szót nem sikerült kicsikarniuk belőlem. Azt gondolták, azzal, hogy firkászolnak egy egyszerű füzetbe, szóra bírhatnak. Csak írtak és írtak, meg írtak, adták a zsenit, akik mindent megtudtak rólam, próbáltak átverni. Hazudtak. Minél több nap telt el, annál jobban utáltam a romlott, hazug emberiséget beleértve magamat is. Szégyelltem magam, mert embernek születtem, ember vér csordogált az ereimben, azé a fajé, ami a legönzőbb a földön, elvesz mindent a természettől, megsanyargatja fajtársát, a földre tiporja, majd ha ott van, még egyszer belerúg. A napom egyszerű volt, amíg nem jöttek az idegeimet tépni, addig a sarokban ültem és gondolkoztam. És hogy miről? Hogy hogy létezhet még az emberiség, mikor mindegyik tagja eszetlen, a valóságot nem látó idióta. Valamikor, mikor már a pszihológusok kezdték feladni, jött egy család, és hazavitt. Egy kicsi, csupán egy szobával rendelkező házuk volt, az egyik sarokban egy kád állt, másikban egy konyharészleg, a maradék helyen kicsi, egyszerű fonott szőnyegek voltak. A ház egy öregemberé, és a feleségéé volt, és rajtam kívül még tizenkét gyerekük volt. Három napig voltam ott, a negyedik reggelen visszavittek, nem bírták elviselni, ahogy egésznap a sarokban ülök. Nem is értettem mit vártak. Miért változnék meg, ha olyan vagyok? Bolondok. Újabb hosszabb idő telt el, kitudja mennyi, napok követték a napokat: ment, a soha meg nem álló körforgás, s az agyturkászok még mindig nem adták fel. A második család is eljött hozzám, akik az elsővel ellentétben sokkal jobb anyagi helyzetben voltak, már simán gazdagoknak mondhatók voltak. Egy kastélyban éltek, az egész fehér volt. Még jobban megutáltam az embereket, nem bírtam felfogni, hogy csinálhatják azt, amit. Össze-vissza hazudnak, egésznap csak lökik a hamis dumát, elveszik más dolgát. Nevetségesnek tartottam, ami történt. Tanárokat rendeltek hozzám, hogy tanítsanak, valamint edzőket is hívtak, hogy bevezessenek a sport világába is. Már maga a környezet is nyomasztó volt, a tömör márvány falak, a csicsás, agyon díszített oszlopok és bútorok, de az, hogy még rám is akarták erőszakolni azokat az őrülteket…undorítónak találtam. Ők egyetlen egy napig bírták, a második nap, már ismét az árvaházban üldögéltem. Még több idő telt el, az állapot egyre romlott, az ételek egyre rosszabbak lettek, de nem csak a minősége, a mennyisége is csökkent. Aznap éjjel, amikor csak egy szelet száraz kenyeret kaptunk, felmentem a tetőre. A friss levegő meglepett, talán már évek óta nem éreztem. Az égen megannyi csillag sorakozott, viszont igazából…nem érdekelt. Elmosolyodtam. Vicces volt. Tudtam hogy közeleg az emberiség vége, és biztos voltam benne: mindenre próbálják ráfogni a dolgot, de csak egy dologra nem: saját magukra. Pedig ők voltak. Ők hozták el a saját végüket, s miattuk fog bekövetkezni a pusztulás, nem pedig bolygóegyüttállás, vagy napfogyatkozás okából, ahogy ők állítják. Hamarosan bekövetkezett az, amit mondtam. Eljött a vég. Minden száradt volt, az egész Föld a halálán járt. Mindenki sírt, jajgatott, valószínűleg én voltam az egyetlen a bolygón aki csak nevetett a történteken. Nem számított az, hogy meghalok. Kit érdekel? Úgy sincs jövő számomra. Nem értek semmihez, nem tudok semmit, csak egy dolgot: beismerni, hogy hibáztam. Már akkor, amikor megszülettem. Emberként pont ugyanolyan romlottnak születtem, mint bárki más, sőt…olyannak is neveltek. Nem érdemlek mást, mint ők. Amúgy is, legalább megtudja az emberiség, mennyire borzalmasak. Elvégre, csak maguknak köszönhetik, nem igaz? Viszont ez nem következett be, mindenkit egy űrhajóra vittek, már-már röhögve figyeltem, hogy próbálják menteni szánalmas életüket. Nem értettem mi hajtotta őket, mikor még ők is tudták: a sorsuk elkerülhetetlen. A gép felszállt és hónapokig, talán évekig az űrben kóválygott. Az elején igazából nem érdekelt semmi, csak azt vártam, hogy végre befuccsoljon az egész…de ez soha nem történt meg. Aztán…találkoztam egy férfival, aki teljesen megváltoztatta az elképzeléseimet az emberekkel kapcsolatba. Bár amikor hallottam, nem hatott meg és csak egyszerű eszköznek hittem, hogy megnyerje mindenki bizalmát…de gondolkoztam és úgy éreztem, jobb mint mások. Ő segíteni akart mindenkin, elvinni egy másik bolygóra az emberiséget, ahol tisztalappal kezdhetnek. Elhittem neki. A hatalmas jármű minden elérhető részét bejártam, beleértve a raktárat is, ahol a legtöbb dolgot tárolták dobozokban, alaposan lezárva. A legtöbb időt ott töltöttem, kellemes volt a sötétsége és az egyszerűsége.
A gép leszállt. Mindenki ujjongott, csatára készen állt. A kapuk kinyíltak, az emberek kiözönlöttek. A madarak csipogtak, a gyenge, csataelőtti szél vészjóslóan fújta a dús füvet. Silas elmesélte, hogy a miénk lesz a bolygó, de csak akkor, ha elpusztítjuk mostani lakosait. Azt mondta, hogy egy békés világba fogunk érkezni, ahol élhetünk rendesen, és nem háborúban kell meghalnunk!
Hazudott!
Ezen a világon mindenki hazudik! Minden ember egy mocskos patkány, csak egy féreg, aki nem érdemli meg az életet! A Földön való pusztulás volt az ő sorsuk! Kínok között kellett volna meghalniuk, ilyeneknek nincs joguk élni!
Ott hagytam őket. Átvágtam a fákon, majd egy tisztásra értem. Árny borult rám, valami hatalmas, és hihetetlen árnyéka, s az égre pillantva meg is tudtam a választ. Hatalmas madarak lehettek, kitudja hányan voltak, hihetetlen látvány volt, mivel hiába szárnyaltak olyan magasan, látszott milyen termetesek is igazából.
”Az emberek romlott lények, önzők, hazugok, nem érdemlik meg az életet. Viszont az itt élők igen, mivel még nem tettek semmi rosszat.” – indultam tovább. ”Silas, nem leszel hosszú életű!”

Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Napkelte
Isten
Isten

Hozzászólások száma : 328
Hírnév : 2
Regisztrált : 2013. Jun. 04.
Kor : 26
Tartózkodási hely : Valahol

Karakterlap
Szint: ???
EXP:
0/0  (0/0)
Elem/Kaszt: Fény

TémanyitásTárgy: Re: Nagoyaka Kiyoshi   Szer. 04 Dec. 2013, 18:40

Kedves Kiyoshi!

Még egy Abyssion-i?XD Na jó nem, viccelek, nyugodtan lehetsz^^. Bár a vége össze lett csapva látásom szerint, de mivel benne van minden pont (Többieknek mondom, nem utánozni őt összecsapás terén, mert nem szeretem azt!), ELFOGADOM!

Első pont, hogy pontozd karakteredet. Minden Karakter 10 pontot kap, amit az alap statra oszthat. A mesterlövészé:

Élet: 1
Erő: 0
Célzás: 3 (Ez adja az alapsebzésedet)
Kezelés: 0
Állóképesség: 0
Gyorsaság: 1
Spec. Képesség: 0

Ha egy kis segítség kell, hogy melyik stat mire való, akkor ide kattints.

Ezen kívül kapsz kezdő felszerelést is:
1x Kezdő Puska (+1 Állóképesség)
1x Kezdő Páncélzat (+2 Páncél)

Kezdő vagyonod pedig 70 Kredit.

Itt megcsinálhatod az adatlapodat.

_________________
"LIDÉRCÉJ, ELÉG LEGYEN! Azzal nem oldunk meg semmit sem, ha az Emberek szintjére süllyedünk, és lemészároljuk őket ész nélkül, mint ahogy ők minket!"

Vendégek ide tehetik az oldaluk bannerét, cserében tegyék ki az ő oldalukra a miénket.

Színkód: #CC9933
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://mystery-world.hungarianforum.net
 

Nagoyaka Kiyoshi

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Mystery World Szerepjáték :: Adatbázis :: Előtörténetek :: Elfogadott előtörténetek-