2123

A Föld már nem létezik. Az emberek most egy Benope nevű bolygót akarnak elvenni az őslakóktól, a Kriptidektől.
Készen vagy arra, hogy megmentsd a bolygót, vagy hogy elfoglald az emberiségnek?
Döntsd el, s harcolj!


 
PortálPortál  HomeHome  Gy.I.K.Gy.I.K.  KeresésKeresés  TaglistaTaglista  CsoportokCsoportok  RegisztrációRegisztráció  BelépésBelépés  

Share | .
 

 Judy Noxia

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Go down 
SzerzőÜzenet
avatar
Judy Noxia
Kívülálló
Kívülálló

Hozzászólások száma : 74
Hírnév : 0
Regisztrált : 2013. Jun. 29.
Tartózkodási hely : Ott, ahol éppen vagyok :D

Karakterlap
Szint: 1
EXP:
410/500  (410/500)
Elem/Kaszt: Gépész

TémanyitásTárgy: Judy Noxia   Szomb. 29 Jún. 2013, 23:25

Név:
Judy Noxia

Származás:
Nagy Britannia

Nem:


Kaszt:
Gépész

Frakció:
Kívülálló

Kor:
18

Kinézet:
Judy egy százhatvanöt cm magas, karcsú, hajlékony lány. Meg is látszik nagyon rajta, hogy mennyit edzett harcművészetből. Haja világos gesztenyebarna szőke tincsekkel. Öltözete egyszerű farmeros, majdnem egy lovászhoz hasonlít. Szeme zöld, de azt félig elfedi színesített szemüvege, bár azt alkalmi esetekben mindig leveszi biztos ami biztos alapon.

Jellem:
Judy amolyan átlagos, gondolkodó jelleműnek tűnik, de csak ránézésre. Magányos farkas, és ráadásul megvető és bizalmatlan másokkal szemben. Egyedül csak a robotjában, azaz "egyetlen barátjában/partnerében", Shadow Mirage-ban bízik meg. Csak is azok nyerhetik el bizalmát és barátságát, akik bizonyítani tudnak neki, attól a ponttól kezdve számítani lehet segítségére. Azonban ezek a tulajdonságok még mindig eltörpülnek harci tudásai mellett. Nagyon jól tud taktikázni a harcban, ahol ennek ellenére is elég hidegvérűen bánik el ellenfelével, ebben pedig Mirage is elég sokszor kiveszi részét parancsra. Csak tizennyolc éves, nagyon sok mindent tapasztalt meg élete során, mennyt és poklot járt be, kitanult egyet és mást - konkrétan nagyon művelt és tapasztalt. Soha nem tudni, kinek az oldalán áll, miben forgatja a fejét, de aki már ismeri ezt a fiatal gépészt, az egyhamar rájön, hogy Judy bizonyos jó célok érdekében bármilyen módszert alkalmaz, és még a gyilkosságtól sem riad vissza, ha nincs más választása.

Képességek

Acélfegyver-idézés
Judy keze tetszés szerint felvesz egy fém típusú, szúró/vágó fegyver alakját (lehet az kard, balta, boxer, buzogány, kalapács). A használata éppen olyan egyszerű: ugyanannyi a sebzése, mint amennyi az ő átlaga, s azzal együtt is fejlődik. Ám amikor mindkét kezére idéz fegyvereket, a sebzése ezekre osztódik szét, azaz egyik-másik ilyenkor fele annyit sebez, mint ahogy a bérgyilkosok fegyvereinél.
A képesség használatakor Judy nem tudja használni kasztbeli fegyverét, és minden harmadik körben regenerálódik.

Előtörténet

Édesanyám, Sofia Noxia brit gépész-kutató volt, egyike azoknak a tudósoknak, akik felfedezték és kutatták a Nívanium felhasználását és hatását. Családot nem akart alapítani, mert számára a munkája volt fontos, de később kénytelen volt beletörődni abba, hogy anya lesz: mikor Közép-Európában kutattak a szervezet megbízásából, megtámadták és fogva ejtették anyám csoportját a terroristák információk és váltságdíj keretében. Akkor kellett kiállnia a kínok kínját, mert a fogva tartóik folyamatosan bántalmazták őket, anyámat pedig a terroristák vezetője nem egyszer meg is erőszakolta. Csak három hónappal később a rablásuk után sikerült csak megtalálniuk őket a kommandósoknak, és kiszabadítaniuk őket.
Anyának részt kellett vennie kötelező orvosi vizsgálaton a kiszabadítás után, nem-e sérültek meg komolyan, és ott közölték vele, hogy bizony terhes. Mivel még egy hónapja lett volna hátra, hogy abortuszra menjen, a dolog elgondolkoztatta, de végül úgy döntött, nem teszi meg, mert ezzel egy meg sem született gyereket gyilkolna meg, aki nem tehet arról, amit az anyjával művelt egy terrorista. Bár még mindig megrémült a tudattól, hogy gyereke lesz valakitől, aki tulajdonképpen szilaj, jóvágású, még kedvelhető férfi lehetne, ha nem lett volna a terroristák vezetője.
És így születtem meg én pát hónappal később. Anya bár sokat dolgozott, mindig volt ideje, hogy gondoskodjon rólam és felneveljen. Mikor már annyi idős voltam, hogy magával vihessen, együtt mentünk el a Föld minden pontjára, s amíg ő dolgozott a bátyáknál és a fúrásoknál, addig én tanultam és megismerkedtem a helyi szokásokkal, kultúrákkal.
Azonban nekem is már szerencsém a Nívaniummal, és amikor rajtam volt alkalmazva, elején furcsán éreztem magam, de nem találtam magamon semmi változást, amíg egyszer elkezdtem tanulni a kung fuzást Londonban, és egy ütés előtti pontban a kezem acélszerű fegyverré változott át. Kis híján felnyársaltam az edzőmet, de szerencse, hogy ő időben észrevette, és elhárította a támadásomat. Ebből volt nagy botrány, és időbe tellett, hogy kimagyarázza anya a történteket: az emberek és a gépek változnak a Nívaniumnak hála, így nem csoda, hogy egyszer csak valakiben feltörik a legváratlanabb pillanatokban a képességei. Anya csak születésem után nem sokkal próbálta ki ezt az ércet, és azóta képes volt fagyasztani.
Nem sokkal a történtek után pár nappal hazahozott az iskolabusz az általános iskolából, és észrevettem, hogy valaki betört hozzánk. Az ajtó be volt törve, az egész lakásban minden felborult egy verekedés során, a falak szétlőve, megomlasztva, és itt-ott alvadt az elkent vér. A legrosszabbtól félve, reszkető végtagokkal néztem be a konyhába. Velőtrázóan sikoltottam, mikor megláttam anya szitává lőtt, többször is megkéselt holttestét heverni a vértócsában. A robotja vagy az, ami maradt belőle, sehol sem volt. Anya gépész révén rendelkezett egy robottal a terrortámadás óta, akit Shadow-nak hívtak nindzsa-képességei miatt, és mivel a robot nem nagyon kedvelt engem azért, mert egy terrorista volt a nemzőm, inkább távol maradt a háztól, a szervezet bázisán élve, és csak akkor volt hajlandó idejönni, amikor nagyon muszáj volt. Én sem szerettem Shadow-t, mert gyakran eltűnt, és inkább magánakciózott. A robotoknak az a dolguk, hogy a teremtőiknek engedelmeskedjenek, nem pedig távol maradni tőle, és cserbenhagyni! Eleinte én mindig így álltam hozzájuk. Sokáig úgy véltem, hogy Shadow tehet anya haláláról, mert nem volt ott, amikor megtámadták és meggyilkolták. A mai napig látom magam előtt anyám halott testét a vérben heverve...
Vagy egy óráig sírtam anya mellett, mikor kijött a rendőrség, a mentők, meg mindenki más. Helyszíneltek, kikérdeztek, aztán egy átmeneti gyermekotthonba kerültem. Kicsivel később egy szervezeti tag érkezett hozzám, felkapott, és magával vitt. Azt hittem a rokonaimhoz vagy egy másik családhoz visz el, de végül több száz, hatalmas űrhajóval teli kilövőállomásra hozott. Emberek ezrei szálltak fel rá. Nem értettem, mi ez az egész, mert akkor nem tudtam, hogy éppen ezekben az időkben került az emberiség nagy válságban a sok-sok lyuk miatt, amit kifúrtak a Nivanium miatt. Igaz, alig voltam tizenvalahány éves, még szinte gyerek, akinek fogalma se volt arról, hogy mi folyik a világban, és csak azt tudta, amit látott.
Abban az űrhajóban éltem le azt a pár évet, amiben maga Silas is utazott. Igazából nem értettem, mitől lett ő olyan nagy hős, hogy kirepültünk mind az űrbe (a rokonaimat valamiért sose találtam meg, és élt bennem a gyanú, hogy őket valamiért otthagyták a Földön). A "vezér" felfigyelt rám, amikor a felszállás után pár nappal a többi gyerekkel gyakoroltuk a képességeinket. Odajött, és azt mondta, hogy a legjobb emberei közt lenne a helyem, és kapok egy tanárt is, aki mindenre megtanítana. Azt is mondta, hogy ismerte az anyámat személyesen, de hogy honnan is mikor, rejtély. Biztos együtt tanultak főiskolán, vagy dolgoztak, vagy valami, de szerintem kizárt lenne, hogy volt köztük valami komoly, mert Silasnak volt egy felesége, aki állítólag meghalt szülés után, a kicsivel együtt.
Attól kezdve képzett szakértő tanított engem az esetleges harcokra, a képességem fejlesztésére és kordában tartására, meg a gépészeti kasztra. Azért választottam ezt a kasztot, mert anyám is ugye az volt, és én meg követni akartam a családi hagyományt, másfelől nem is lenne rossz, ha van egy robotom, aki azt teszi, amit parancsolok neki. Ahogy teltek az idők, egyre ügyesebb lettem, és meglett hozzá a tudásom, hogy Nivaniummal és maximalista ügyességgel megalkossam Mirage-ot. Fegyelmezett egy gép, de sajnos elég szabadelvű és néha képes felhúznia magát egy-két dolgon, ami nem tetszik neki. Ilyenkor aztán hallgathatom a sápítozásait. Legalább érti egyelőre a dolgát, és megteszi, amit kérek tőle, ahogy azt minden robotnak kell. A robotok azért vannak, hogy az embert szolgálják.
Hosszú utazásunknak a végére értünk. Leszálltunk egy gyönyörű bolygóra, amit Benope-nak hívtak. Gyönyörű a természeti világa, sehol egy mienkéhez hasonló városi világ, füst, szennyezettség, lyukak, és egyéb olyan dolog, amit az emberek alkottak. A levegő tiszta, a természeti kincsek érintetlenek. Reméltem, hogy itt tiszta lappal új életet kezdhetünk, és új otthonunkra ezúttal jobban vigyázunk.
Felderítőcsoport indult felfedezni a bolygót Silas vezetésével, de engem nem engedtek el, úgyhogy kénytelen voltam az űrhajóban ücsörögni a robotom társaságában. Ahogy ott ücsörögtünk, felfigyeltem egy zajra a kazánok felől. Felkaptam a pisztolyom, intettem Mirage-nak, és lementünk a kazánokhoz, hogy megnézzük, ki jár itt. Biztos, talán a gondnokok dolgoznak éppen ott, de biztos ami biztos alapon a fegyveremnek és Mirage-nak kéznél kell lennie. Gondnokok azok nem voltak, viszont többször is felfigyeltünk mozgó árnyékalakra, ami egyik pillanatról a másikra eltűnt, majd pár másodpercre felbukkant. Akkor már azt gondoltam, egy állat lehet. Ha elcsípjük és csak ártalmatlanítjuk, akkor nem szükséges a lövöldözés, hacsak ez az állat nem egy fenevad, és meg akarna ölni minket.
A betolakodó felfedte a kilétét. Nem állat volt és nem is akármi. Döbbenten ejtettem le a pisztolyt, és néztem rá Shadowra, aki egykori gépe volt az anyámnak. A robot nagyon megváltozott, alig ismertem rá. Marta a rozsda tetőtől talpig, bizsergett a végtagjai egy-egy része időnként, és tekintete mint egy üldözési mániásnak. Mirage támadásra készen, az én utasításomra várva elém állt, és gyanakodva méregette a "konkurenciát".
Azonban Shadow nem támadt, és még csak nem is közelített, ellenkezőleg ő hátrált, és félve meredt vissza Mirage-ra, aztán rám.
Sokáig éltem a tudattal, hogy anya az ő hibájából halt meg, úgyhogy nem voltam hozzá valami kedves, mikor megszólítottam évek után bennem gyűlő dühvel.
- Te mocskos, áruló, olvasztóba való roncshalmaz! Hogy merészeled ezt?! Eltűntél évekre, miközben anya védtelenül, nélküled viaskodott még ma is számomra ismeretlen támadókkal szemben! Sejtem, hogy kerülhettél fel akkor az űrhajóra, mint potyautas, de nem is érdekel! Hogy van még fém a mocskos képeden felkelteni magadra a figyelmem azok után, ami az én anyámmal, a te hajdani gazdáddal történt, akit olyan szépen cserbenhagytál?! Mirage, add meg neki a büntetését, amit régóta megérdemelne!
- Ne... ne... vá-várj... - nyögte Shadow, mikor Mirage közelített felé. - Kérlek.. hallgass meg... téged felültettek... figyelmeztetni akartalak régóta... de nem tudtam... amíg Silas a közelben volt...
- Nocsak, ennyire megromlott a memóriád, hogy csak most figyelmeztetnél arra, hogy megölik anyát, vagy mi? - gúnyolódtam. - Végezz vele, Mirage.
Mirage azonban már nem mozdult.
- Mire vársz?? Azt mondtam, öld meg!
- De Judy, nem kellene inkább meghallgatni? - vont kérdőre Mirage.
- Eleget hallgattam már, és eleget tudok arról, hogy halt meg anya! - veszekedtem vele. - Ne húzd az időt, tedd, amit parancsoltam neked!
Mirage azonban nem mozdult. Már nem Shadowra, hanem rám nézett mérgesen. Annyira utálom, amikor ez a gép ilyenkor megmakacsolja magát, és addig nem csinál semmit, amíg nem az van, amit ő akarna. De mivel addig nem parancsolhattam neki, kénytelen-kelletlen jeleztem egy morgással, hogy meghallgatom Shadow-t.
- Nos... rendben. Hallgatlak, Shadow.
- Téged évek óta átvernek... kihasználnak téged... veszélyben vagy... - mondta Shadow, ahogy engedte neki a beszélőkéje. - Silas régóta el akart venni anyádtól... azokat az embereket szedte össze... akik számára különleges képességekkel rendelkezik. Anyádnak azt mondta... régen segített rajta... úgyhogy a háláját viszonyoznia kell... ha átad neki téged... de nem adott! Silas tehet anyád haláláról! Ő küldte az embereit megölni Sofiát! Ő vetett engem szeméttelepre, hogy ne menjek segíteni!
- Nem hiszek neked!
- Nem hazudok... nem hazudok a gazdám gyermekének...! Silas így rabolt el téged! Így vitt magukkal, hogy erős katonát csináljon belőled! És nem csak veled tette ezt! Még pár gyereket így rabolt el, hogy kivégeztette szüleit, ha azok nem támogatták őt... és még mindig lennének a fiatalokkal tervei, és veled is, mivel neked kell tartoznod neki anyád helyett! Szökj el! Menekülj! Vidd magaddal a te robotodat is, amíg nem késő! Az apád, az a terroristafőnök...
Nem tudta befejezni a mondandóját, mert abban a pillanatban felbukkant két újabb gépész, a robotjaikkal egyesülve. Erős fegyverzeteikkel azonnal szitává lőtték Shadow-t. Mirage és én fedezékbe vonultunk. A gépészek, miután elintézték Shadow-t, közrefogtak, és felvittek a börtönbe. Mirage-ot meg az ők robotjaik terelték el az újabb fajtárs-gyilkolástól sem félve, ha az ellenkezni kezd.
Míg a börtönben ültem, amíg Silas vissza nem tért, elgondolkoztam azokon, amiket szegény Shadow mondott. Ha igaz mindaz, amit mondott, Silas kezére vér tapadt csak azért, hogy hozzám hasonló fiatalokat és gyerekeket szervezzen be a kis seregébe. És anyám nem Shadow engedetlensége és nemtörődömsége miatt, hanem a vezérünk miatt halt meg - és értem. Még mindig rejtély volt előttem, hogy mit akart az apámmal kapcsolatban elmondani... azt már soha többé nem tudom meg.
Nem tudtam kijutni a börtönből, mert olyan speciális rácsok vannak itt, amik ellenállnak minden képességnek. Úgyhogy várnom kellett.
Legalább két héttel később szabadulhattam innét. Silas visszatért már azóta, de még nem szándékozott vele találkozni. Most viszont lejöttek értem, és elé hurcoltak, mert a főnöknek lenne hozzám egy-két szava.
Először elmondta, hogy mi történt azalatt, amíg a börtönben voltam. Háborút indít a helyi lakókkal, a Kriptid nevű állatszerű fajjal, ami lehet emberi vagy simán állat. Azt tervezi, hogy benépesítjük a bolygót annak az árával, hogy az ellenálló lényeket lemészároljuk. Rá akartam mutatni, hogy azok is ugyanolyan élőlények, mint mi, és itt mi vagyunk a vendégek, úgyhogy nem tehetjük meg ezt velük, mikor lehetne velük kompromisszumot kötni. Az csak legyintett. Utána kijelentette, hogy Shadow egy áruló robot volt, aki már régóta ellenállt neki és embereinek, és én is árulónak vagyok minősítve, hogy vele beszéltem. Megkérdeztem tőle, hogy igaz az, amiket Shadow mondott nekem róla és anyám meggyilkolásának körülményeiről. Nem tagadta le, sőt! Elmondta, hogy anyám régen egy szegény diplomás gépész volt, és neki köszönheti, hogy munkát kaphatott, és a pénzéből megcsinálhatta a kutatásokat, cserébe kötelessége lett volna ezt a jószándékát meghálálni. Anyám valóban képes lett volna mindent megadni neki, de engem már nem volt hajlandó odaadni katonának, mikor engem követelt. Azt mondja, anyám nem teljesítette az esküjét, és aki megszegi az esküt, az árulónak bizonyul, és az ilyen típusú árulók halállal fizetnek. Az ő megölésével végül megkaphatott engem, ahogy akarta. És az ő "bűnéért" még a rokonaim is megfizettek, csakhogy ne próbáljanak visszaszerezni engem. Azaz ők se jártak jobban anyánál...
- Maga egy szörnyeteg! - csattantam fel. - Gyerekeket szakít el családjuktól, akiket vagy megzsarol vagy meggyilkol! Tehát igaz az a történet is, hogy még a saját feleségét is megölte, mert lábatlan gyereknek adott életet! Most meg egy bolygóbeli népirtásra szánja el magát! Nem tagadom, hogy amikor kell, muszáj ölni, de ez így nagyon nincs jól, uram
- Ez a dzsungeltörvény manapság. - jelentette ki Silas. - Már rég nem érvényesek a földi törvények. Vagy engedelmeskedsz, vagy meghalsz. Neked van még választásod, Noxia. Szóval?
- Inkább öljön meg! Legalább együtt leszek a halott családommal! Rajta! Mire vár? Lőjön fejbe! Tegyen, amit jónak lát! Ha ilyen könnyen meg tudja ölni a saját gyerekét, nem okozhat gondot egy gépész-tudós gyereke, aki egy terroristától van!
Silas nézett rám egy darabig. Igencsak megillette, hogy így képes lennék megöletni magam. Aztán csak felnevetett.
- Ez az... pont olyan vagy, amilyennek képeztetni akartalak! Ám de miért pazaroljak lőszert? Minek pocsékoljam a jó és ígéretes véreket? Nem öllek meg, az is kínszenvedés lesz számodra, ha életed végéig engem szolgálsz. Anyád nem tette a kötelességét, és még nem kaptam meg teljesen azt, amit akartam tőle. És ezt most tőled akarom, mint adósságának örököse. Mostantól a helyedben igyekezz a kötelességedet letenni, vagy örökre ebben az űrhajóba leszel bezárva. És hogy ne okoz nekem csalódást, kapsz egy kis szép karkötőt, ami segít a fegyelmezésben, ha nem teszel úgy, ahogy akarom.
A karkötő! Az volt a kínok kínja. Bárki, aki viselte, és kapott a hatásából kóstolót, nagyon csúnyán megjárta, és azt még a legerősebb idegzetűek és a legmazochistábbak sem bírták. A hatása a következő: olyan mágneses bizsergés járja be a testet, ami az idegeket és a zsigereket az alapjánál fogva zsibbasztja és rázza meg árammal egyszerre, a legnagyobb fájdalmak közt, amit ember nem bír elviselni, és mivel ez még az agyat is érinti, súlyos maradandó agyi károsodást is okoz. Csoda folytán nem öli meg a viselőjét, de súlyos kínokat okoz neki annyira, hogy az már a halálért könyörögne. A karkötő áldozatai egy része ettől szenvedett maradandó károsodást. Vagy nem tudtak többé beszélni, vagy mozogni, vagy úgy gondolkodni, mint egy normális ember.
Nekem meg ezt kellett viselnem a "beszélgetés" után. Amikor egy rossz szó is kijött a számon, kapta belőle. Iszonyú fájdalmat éreztem, de még bírta a szervezetem. Mirage-ot a kazán óta nem láthattam, mert Silas azt akarta, hogy nélküle vegyem ki a részem egy közelgő támadás folyamán, amiben részt kellett vennem. Egy Kriptid-falut kellett lerombolni földig, és kiirtani lakóit, legyen az akár hím, nőstény/tojó vagy kicsi/fióka. Nem ellenkezhettem, hanem mentem velük.
Az orvtámadás során teljesítettem a dolgom, ám a vége felé érzelmekkel teli, drámai esemény történt. A Kriptidek nagy része már halott volt, a kis falucska a lángokban állt. Ott találtam magam szemben egy pávaszerű nősténnyel, aki két fiókáját védte szárnyaival, közben rettegve nézett rám, ahogy rá szegeztem a pisztolyomat. Mögöttem az a férfi állt, aki engem felügyelt, hogy azt csinálom-e, amit kell, másfelől ő indította be a karkötő működését egy távkapcsolóval. Arra buzdított, hogy csak lőjem le a Kriptid-mamát és a fiókáit, és minden rendben lesz. Nehéz volt úgy ott állni remegő kezemben a pisztollyal lövésre készen. Egy dolog, hogy önvédelemből rám támadó Kriptideket már megöltem, mert nem volt más választásom, de hogy tehetném ezt meg egy védtelen családdal? Erre már nem lenne lelkem. A páva-asszonyságról anya jutott eszembe, aki szintén megvédett engem attól, hogy Silas elragadjon, még ha meg kellett szegnie esküjét és szembeszállnia vele. Öltem már önvédelemből, de ha megölöm ezt a kis családot itt, nem lennék különb annál az embernél, aki meg az én családommal végzett miattam.
Végül aztán megfordultam, és a felügyelőmre szegeztem a fegyvert. Megmondtam neki, hogy célokért bármit, de arra nem vesz rá, hogy végezzek egy anyával és gyermekeivel, akik soha semmi rosszat nem tettek ellenünk. És a felügyelő beindította a karkötőt maximumra kapcsolva, és attól kezdve elvesztettem az emlékemet...
Mikor magamhoz tértem, egy kicsi, fákkal körülvett tisztáson találtam magam. Éjszaka volt, de a tisztás világított, a világítás fényforrása meg egy tábortűz volt. Kicsivel odébb attól némi gyümölcs, és kifogott hal.
Mire a látásom többnyire kitisztult, megláttam Mirage-ot. A robotom árgus szemekkel őrködött a tábor körül, így vigyázva rám. Mikor észrevette, hogy magamhoz tértem, odajött és letérdelt elém. Közelebbről ki lehetett venni, hogy csúnyán megsérült. Lövések nyomai, repedések és horpadások voltak rajta. De ettől eltekintve jól volt.
- Jól vagy, Judy? - kérdezte.
- Hogy kerültünk ide? - ez volt rögtön az első kérdésem. - Hogy szabadultál ki? Hol van az a páva-asszony a fiókáival?
- A Kriptid nőstény és a kicsinyei már árkon-bokron vannak, ők szerencsére megúszták. - magyarázta Mirage. - Elvontad róluk a figyelmét annak az átkozott féregnek, aki kínzott téged, így el tudtak menekülni. Ami engem illet, Silas meggondolta magát, aktiváltatott és kiengedett azzal az indokkal, hogy a faluban nem állt jól a széna, és minden segítség kell, úgyhogy visszamehetek hozzád. És ezzel mekkora hibát követett el! Mire odaértem, annyit láttam, hogy az emberek végül csak felülkerekedtek az érkező Kriptid-erősítésen, és láttam azt a kis jelenetet is, amit rendeztél. Megdöbbentem, hogy megvédted azokat az állati lényeket, mert eddig nem nagyon érdekelt téged mások élete. És mikor elkezdett halálra kínozni a felügyelő, abban a pillanatban mentem oda, és pusztítottam el. Persze ezt látták a többiek is, úgyhogy meg akartak téged ölni azért, mert azt hitték te uszítottál rá arra az emberre, aki még a saját fajtáját is bántaná azért, amiben ő képes hinni. Még szerencse, hogy az utolsó pillanatban siekrült a karkötőt leszednem rólad, mielőtt rosszabb is történt volna veled az ájulásnál.
- De... de... - nyögtem. - Akkor... vagyis... megvédtél engem? Megmentettél minden egyes szó nélkül Silas embereitől?
- Az anyacsavar szerelmére, Judy! - sopánkodott döbbenten Mirage. - Gondolkozz egy kicsit! Én a robotod vagyok! Az a dolgom, hogy teljesítsem utasításaidat, és megvédhesselek támadóidtól! Alapban erre programoztál! Szerinted miért sérültem meg így ennyire vagy több tucat ember és egy-két másik robot ellen?! Mert nem akartam, hogy anyád sorsára juss! És én is úgy mentem volna tönkre, mint Shadow a lelkiismeret-furdalástól, amiért nem tudtam volna megmenteni bajbajutott gazdámat, tervezőmet! Attól, hogy én csak egy gép vagyok, még a magamfajtáknak is vannak érzései és véleményei! Ideje, hogy végre észrevedd, hogy mi robotok is ugyanolyan élőlénynek számítunk, mint az a madár-Kriptid a kicsinyeivel! Te egy okos, ilyen fiatalon sok mindent átélt lány vagy, csak néha messzebbre is kellene látnod a látszatoknál is, és én örülök neki, hogy te vagy az én gazdám, és nem azok az alakok, akik kutyául bánnak Silas kedvéért a magukéval! De akármi is a véleményünk, egymásról, Judy, attól még követni foglak a pokolba is!
És ez volt az a pont, amikor másképpen kezdtem el gondolkozni. Először is beláttam, hogy a gépészek robotjai nem egy üresfejű, nagyszájú, engedetlen katonák, akiknek gazdájuk parancsait kell teljesíteniük, nekik is vannak véleményeik, érzéseik - és legfőképpen lelkük. Kivételek mindig vannak, és olyanokat már láttam is, de némelyik robot ha gazdájuk ellen is fordul, ugyanúgy tudják a lelkük mélyén, hogy összetartanak a gépészekkel, akik létrehozták őket. Ha engedetlenek is tudnak lenni, be tudják bizonyítani hűségüket, és a saját épségüket is feláldoznák mestereikért.
Másodszor minden ártalmatlan élőlénynek joga van az élethez és saját tulajdonához. Soha nem ölnék meg olyanokat, akik a légynek se tudnának ártani. De azok, akik gyerekeket rabolnak és ölik le családjukat, elveszik másoktól tulajdonát, kihasználják a másikat saját céljaira... azokat le kell győzni, el kell pusztítani. Silasnak abban igaza volt a dzsungeltörvénnyel kapcsolatban: ezeket az alakokat kell félresöpörni az útból, hogy többmillió vagy többmilliárd életet mentsek. Én már nem tartozom Silas emberei közé, de minden más szervezettel vagy csordával, vagy falkával, vagy akárkikkel szívesen lepaktálok, ha nagy haszon származik abból.
Ahogy tiszteletem jeléül rendbe rakom Mirage-ot, azonnal útnak is indulunk. Hogy merre, azt csak az orrunk tudja.
A halállistám első helyén Silas marad. Bosszút esküdtem, és azt akarom, hogy úgy pusztuljon el, ahogy anyámnak kellett meghalnia. Mirage pedig megkapta új vezetéknevét. Shadow Mirage lett a teljes neve, ezzel megemlékezve anyám hátramaradt robotjára, aki gazdája elvesztése után élete utolsó percéig engem igyekezett volna megvédeni és figyelmeztetni a veszélyre...
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése
avatar
Napkelte
Isten
Isten

Hozzászólások száma : 328
Hírnév : 2
Regisztrált : 2013. Jun. 04.
Kor : 27
Tartózkodási hely : Valahol

Karakterlap
Szint: ???
EXP:
0/0  (0/0)
Elem/Kaszt: Fény

TémanyitásTárgy: Re: Judy Noxia   Kedd 02 Júl. 2013, 21:07

Kedves Judy Noxia!

Gyönyörű, szomorú történetet írtál, ahogy nézegettem, nem találtam semmi hibát (kösz a karkötő ötletet!Smile), ezennel ELFOGADOM!

Első pont, hogy pontozd karakteredet. Minden Karakter 10 pontot kap, a a random.org által készített egyedi statalapra, ami a te esetedben:

Élet: 2
Erő/Célzás: 2
Kezelés: 3
Állóképesség: 1
Gyorsaság:: 1
Spec. Képesség: 3

Ne csüggedj, ha nem olyan, amit te szerettél, hiszen minden szintlépésnél kapsz 5 pontot.

Ezen kívül kapsz kezdő felszerelést is:
1x Kezdő Pisztoly (-)
1x Kezdő Irányító (+1 kezelés)
1x Kezdő Páncélzat (+2 Páncél)

Kezdő vagyonod pedig 70 Kredit.

Itt megcsinálhatod az adatlapodat, ám a játékkal egyelőre várj!

_________________
"LIDÉRCÉJ, ELÉG LEGYEN! Azzal nem oldunk meg semmit sem, ha az Emberek szintjére süllyedünk, és lemészároljuk őket ész nélkül, mint ahogy ők minket!"

Vendégek ide tehetik az oldaluk bannerét, cserében tegyék ki az ő oldalukra a miénket.

Színkód: #CC9933
Vissza az elejére Go down
Felhasználó profiljának megtekintése http://mystery-world.hungarianforum.net
 

Judy Noxia

Előző téma megtekintése Következő téma megtekintése Vissza az elejére 
1 / 1 oldal

Permissions in this forum:Nem válaszolhatsz egy témára ebben a fórumban.
Mystery World Szerepjáték :: Adatbázis :: Előtörténetek :: Elfogadott előtörténetek-